Ne kérdezd, miért szorítja a torkom a fájdalom. Egy elhagyott stégen ülve a lábam lógatom. Várni rád, rád oly nehéz egy éjen át. S várok rád, rád,nem kell más oltalom, Várok rád,szomjam csak véled olthatom. Lehet, hogy ezt a napot a sírig átkozom! Nem tudom, nem tudom,mégis újra vállalom, Várok rád egy átkozott hajnalon!

Kétség nem győzhet rajtad itt, hulljon bár könnyek árja: akit szerettél, nincs-e mind veled, szívedbe zárva?

 

Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver, le-le hullom, de sóhajom utánad felemel. Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.